Daniel Radcliffe alig láthatóan, de borostás. A hangja már tavaly is mutált, de a bicepszén még lötyögött a póló. Most - közli, hogy a márka nem ám akármi, hanem Agnes B.! - feszül karján a trikó. Akkor elnyelte a pirulva kinyögött szavakat, most kerek mondatokban és hosszasan fogalmaz. Sőt vizslatóan a szemembe néz. Pedig anyuci és apuci ott ül a terem végében.
– Alig telt el négy Harry Potter-folytatás, és lám, hogy megjött az önbizalmad!
– Nem kell megnéznem az előző Harry Potter-filmeket, hogy egy kicsit kihúzzam magam. A filmezés biztos megtette a hatását. Mikor az első Harry Pottert forgattuk, azt se tudtam, hol vagyok. Ficánkoltam, mint hal a vízben. Nem mondom, hogy nem vettem komolyan, de messze nem annyira, mint most. Akkor lebegtem, most már koncentrálok. Megtanultam, hogy a film nem játék, még akkor sem, ha az elején annak tűnt. Egy forgatás kőkemény munka és koncentráció.
– Ezt tanultad a filmesektől. Mit tanultál Harrytől, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulójától?
– Azt, hogy az életben nehéz kiigazodni a helyes és a könnyű megoldások között. Mert az ember sokszor hajlamos arra, hogy inkább azt tegye, amihez kedve van, és nem azt, amit kéne. Pedig fordítva sokkal okosabb és kifizetődőbb.
– Ijesztően felnőttgondolatokat mondasz. A lányokkal is ilyen megfontoltan bánsz, vagy pirulsz, mint Harry a negyedik részben?
– Szerintem minden kamasz esetlenkedik a lányokkal, nem csak én és Harry. Magam is szerencsétlenkedtem eleget tizennégy éves koromig. Azóta valamit javult a helyzet, már nem kukulok meg, ha tetszik valaki, sőt a randizással sincs gond. Harry Potterben éppen az a kedves, hogy sárkányokat kaszabol, víz alatt cikázik, de béna, ha a lányokról van szó. Vagyis nem emberfeletti James Bond, aki minden vonatkozásban maga a tökély. Ettől esendő Harry, ezért szeretem.
– Áruld már el, mitől változtál ekkorát. Ráadásul jó irányba. Se tetkó, se fülbevaló...
– Gondold csak el, hogy néznék ki, ha az orromból, a fülemből vagy a nyelvemből lógna valami ékszer! Ezt meghagyom a lányoknak, ez nem férfias dolog. A tetoválással meg a szakállal-bajusszal ugyanez a helyzet, ez sem én vagyok. Szeretem, hogy rövid a hajam, bár itt, Angliában elég nyálkás és hideg a tél, a dér csípi a fülemet. De nem baj.
– Csak a filmezésnek és a tanulásnak élsz, vagy akad más fontos dolog az életedben?
– Ami a hobbijaimat illeti, a zene még most is az első helyen áll. De már komolyan veszélyezteti az olvasás. Utáltam olvasni, viszont a nyáron beleszerettem a könyvekbe. Most Zola "Germinal"-ja a kedvencem, és a tizenkilenc-huszadik századi brit politikáról meg a napóleoni háborúkról szóló regényeket falom. Mint látod, elsősorban a történelem érdekel.
– Foci? Golf? Krikett?
– Nem vagyok valami nagy sportőrült. A golfozást meghagyom Rupertnek, a rajzfilmfigurának, a focival meg úgy vagyok, hogy nézni unom, csinálni nem tudom, mert botlábam van. De ha kimegyek a meccsre, elragad a hév. Sajnos mostanában még a szombat délutánjaim is dugig vannak, mert egyik dolgozatot kell beadnom a másik után, hogy le tudják zárni ezt a félévemet.
– Közben premierek szerte a világon, széttépnek a rajongóid. Nem száll a fejedbe a siker?
– Nem hagyom. Kívülről biztos úgy látszik, hogy az egész életem a filmezés körül forog, de egy kicsit se hat rám ez a Harry Potter-őrület. Sokan jönnek oda hozzám az utcán köszönni vagy váltani pár szót, de szerencsére még sosem fordult elő, hogy nekem ugrott volna valaki, vagy beszóltak volna valami durvát. Csak kedves dolgokat mondanak. Kinek ne esne jól, ha értékelik, aminek tizenegy hónapig az egész életét szentelte. De hogy híres lennék? Legföljebb arra a két-három napra érzem ezt a csillagport, amikor jön az újabb film premierje.
– Az osztálytársaid se néznek rád görbén?
– A féltékenykedés, az irigység felnőtt tulajdonság. Tizenkét éves koromig minden oszálytársam rajongott értem. Mostanában érzem, mégis akad olyan, aki ferde szemmel néz rám. De úgy döntöttem, jobb nem foglalkozni ezzel. Inkább büszke vagyok arra, hogy olyasmit tettem le az asztalra, amire érdemes féltékenynek lenni.
– Vagyis végérvényesen eldöntötted, hogy Harry Potter története befejeződhet, de te színész maradsz.
– Még nem száz százalék, de valószínűnek tűnik. Fokozatosan rázódtam bele, egyre jobban élvezem a filmezést. Eleinte nem is gondolkodtam az egészen, csak tettem, amit kellett. Aztán valahogy beitta magát a bőrömbe a színészet, és egyre jobban éreztem, megy is a szerepalakítás, nem csak szeretem. Eljött a pillanat a harmadik rész forgatása közben, amikor átbillentem tudatos színészbe. És azóta komolyan foglalkoztat, hogy nem hagyom abba ezt a pályát.
– De csak az ötödik részre szerződtél.
– Igen, pedig már elolvastam a hatodik folytatást is, és rengeteg fantáziát látok benne. Másfél nap alatt faltam föl Rowling újabb remekművét, pedig vaskos kötet. Közben kutatom a további lehetőségeket, merre visz majd az élet Harry Potter után. Ezért most elvállaltam egy ausztrál film egyik szerepét, mielőtt elkezdjük az ötödik Harry Potter forgatását. Egy katolikus árvaházban játszódik a sztori, és négy srácról szól, akiket a születésnapjukon azzal jutalmaznak a papok, hogy felrakják őket egy hajóra, és kiküldik őket a nyílt tengerre. Én játszom azt a fiút, akit végül kicsapnak az árvaházból... De ennél többet nem akarok elárulni.
– Mondd, Daniel, maradtak még álmaid?
– Ha álmaim nem is, rémálmaim feltétlenül. Akár hiszed, akár nem, Harry Potterhez kötődnek. Tegnap például azt álmodtam, hogy egy zsúfolt könyvesboltban bóklászom, ahol mindenki úgy tesz, mintha nem ismerne meg. Aztán egy könyökvédős hivatalnok pacák tornyosul fölém, én kedvesen köszönök, ő meg teljesen levegőnek néz. Föl is ébredtem tőle, ne félj!
– Így aztán sosem derült ki, mitől volt ilyen ellenséges?
– Dehogynem. Azt akarta, hogy két hét alatt nőjek tíz centit. Harry Potter sok csodára képes, de azért tőle se lehet lehetetlent kívánni!
AJÁNLOM AZ OLDALT
